Energiafelhasználás:

Szegényebb hely, energiapazarlás, hosszútávon nagyobb költség fizetése

• Bolgár lakásokban, ahol eddig jártam, elektromos árammal fűtenek. Radiátort nem láttam még (kaptam már szállást Plovdivi apartmanban, Trjavnai szállodában, voltam az irodában). Állítólag ezt csinálják a szegényebb helyeken, ahol nem akarják beszereltetni a radiátorcsöveket. Hosszútávon viszont nagyon ráfizetnek (a gázt előbb árammá alakítják, aztán hővé, ami sok veszteséggel jár). 
• A "tűzhely" is árammal működik (főzőlap), a hűtő is, és ezek elég régi berendezések, így lehet, hogy ezek is több pénzt fogyasztanak, mintha újat vennének. 
• A mosógépet Krasimira kérésére este 10 óra után használjuk, mert állítólag ekkor olcsóbb az áram.

Az áramhozjutás szigorú szabályai - Áramszünet a lakásunkban

• Nem tudom, hogy van ez saját háztartásokban szabályozva, de itt egyik nap (ápr. 7-én, reggel 7 órakor) kikapcsolódott az áram. Csak a mi lakásunkban. Először azt hittük, hogy ideiglenes áramszünet, majd a többi lakó bejelenti, de mikor munkából hazaértünk, akkor se volt áram.
  • A fagyasztóbolt folyt az elolvadt jég, az ennivalókra is. A fürdőszoba meg ablaktalan, így koromsötét van. Azaz hogy, éppen emiatt, hogy nem tudtam lámpát kapcsolni, láttam meg, hogy valahol rés lehet a falon, mert egy kis helyre halvány fény vetődött a bolyler mögül. Internet se működött, hiába lett volna akkumlátor a laptophoz.
• Tehát, munka után vettük észre, hogy a lépcsőházban működik az áram, csak nálunk nem. Camilla felhívta Krasimirát és ekkor tudtuk meg, hogy nem szerelőt kell hívni, hanem kikapcsolták az áramot: átléptük a használható áram határértékét. Krasimira elintézte, hogy 1,5 óra múlva már volt áramunk, de kérte, hogy gondoljuk át, hogy miért lett ilyen nagy a fogyasztásunk. Ennek az lehet az oka, hogy március óta kettő helyett három lány lakik itt, akik külön használják a tűzhelyet, a mosógépet, a melegvizet, így az áramfogyasztás másfélszeresére nőhetett.

Konyha

Régi tűzhely:

• A lakásunkban (és az irodában is) kis tűzhely van, amit valamire rá kell tenni, hogy ne kelljen a földig hajolni hozzá.
• Teljesen elektromos árammal működik, tehát elektromos főzőlap van a tetején (nem gázláng). Az benne a rossz, hogy egy csomó időt kell várni, mire bemelegszik, de arra is, hogy "lejjebb vegyük" a lángot, ne lobogjon annyira (legegyszerűbb esetben) a víz.
• A sütő hőfokszabályozóján nincs hőmérséklet érték (a modern receptek mindig pl. 180-220 fokot írnak), ezt csak sok sütés után lehetne kitapasztalni. A belső fele, és a középső része jobban süt, míg az sütőajtó felőli része kevésbé.

Kör alakú tálcák:

• Nem láttam még négyszögletes tálcát (otthoni, és irodai sütéskor sem), itt köralakúban sütnek, ami nem illeszkedik olyan jól egy (szögletes) sütőhöz. 

Fürdőszoba

A küszöb kihasználása minden egyes fürdéskor

• Nem használnak "kád"dugót: A fürdőszoba legszembetűnöbb érdekessége, hogy nincs zuhanytálca (az újonnan érkezett önkéntestársaim bérházában is így van kialakítva). A víz teljes, csempézett fürdőszobát elárasztja, a WC fedele is vizes lesz, a WC papírt meg érdemes a fürdőszoba legtávolabbi sarkába tenni erre az időre. A szoba lefolyóján általában rögtön lemegy a víz.
• Árvíz a fürdőszobában: Egyik napról a másikra történt, hogy egyszercsak nem akart lefolyni a víz (csak nagyon-nagyon lassan), a csap elzárása után. A küszöb tetejét szerencsére nem érte el, de kényelmetlen doloog pocsolyában lépkedve öltözni. (pár nap után WC pumpával sikerült megoldani a problémát.) Ilyen élménynek is csak ilyen fürdőszobával lehet részese az ember. 

WC

• a lehúzógombja nagyon sok helyen ugyanolyan (ugyanolyan dizájnnal): a tartályon van, és kör alakú, két részre osztva. A kisebbikre rá van írva, hogy 1/2, és ezel lehet takarékoskodni a vízzel.
• van olyan iskola, ahol csak guggolós WC van (legalábbis a gyerekeknek).
• A WC papírt külön kukába dobják. Guggolós wc esetén még megértem, mert a lefolyó vékonyabb. De rendes WC-nél is láttam már ilyet: lásd a képen.

Kézmosás:

• A mosdótál gyakran szögletes, a falhoz hozzáépítve, kicsempézve
• Nem láttam még törölközőt csap mellé kitéve. Étteremben levegőfújó an, az irodában (konyhai) papírtörlőt lehet használni

Zsebkendő:

• százas kiszerelésben (vagy 200-asban) nem láttam zsebkendőt
• a zsepik vagy 10-es kiszerelésben, vagy "családi"-nak nevezett kiszerelésben kaphatóak, amikor a zsepik nincsenek összehajtva, hanem egy dobozból úgy szedhetőek ki, mint a babapopsitörlőkendők.

Hálószoba

Régi ágyak: vaskeretes, rugós ágyaink vannak, amik nagyon besüppednek

Szekrény: A polc nem bútorlapból, hanem több, különböző szélességű deszkából tevődik össze. 

"Saját" lakásunkban feltaláljuk magunkat:

A fehér, fényáteresztő függöny az ablak fölé van ragasztva.

Nincs kuka, ezért olyan szemeteszacskót akasztunk az egyik szék háttámlájára, aminek a tetején egy kötél van végigvezetve. 

Az ágyamon kényelmetlen ülni (süppedős, csak görnyedni lehetne), ezért beteszek a matracom alá, a vaskeret egyik oldalán megtámasztva egy polcot, amit a szekrény fölső, nem használt részéből szedtem ki.

Az egyik nyeles edénynek mozgott a nyele, nem volt csavarhúzónk, de az ollóm hegye beleillett a csavar hornyába és sikerült megszerelnem. A hűtő billegését megszüntettem egy összehajtott újsággal. Vettem hőmérőt, amit kívülről az ablaknak támasztottam, hogy bentről is lehessen látni. Nem volt fogkeféhez poharam, de volt egy pohár alakú folyékonyszappan tartó búra a falra feltéve: azt megfordítottam, és odaszigetelőszalagoztam, és szerintem egész jól nézett ki a fogkefetartóm.

Vasaló híján Camilla a nadrágját hajvasalóval vasalta ki.

Hulladékgyűjtés

Szelektív konténerek vannak az utcán, de csak azért, hogy próbálják az embereket szemléletváltásra ösztönözni - mondta Keti. Nem biztos, hogy rendeltetésszerűen használják vagy hogy újrahasznosítanak.

A fáradt olajat nem lehet benzinkútban leadni, kiöntik. Legalábbis Keti és Krasimira nem ismer ilyen lehetőséget (igaz, Krasimira sose süt olajban).

Áramszünetben sötét van a fürdőszobában (a kép nyitott ajtóval készült)

Másik cikkemben már írtam ilyenről, de ez a blog csak erről szól. Egyébént nincs nagy különbség a magyar és a bolgár közlekedésben, a legtöbb csak érdekesség.

Zebrák és útkereszteződések

Szerintem nagyon biztonságos Stara Zagora közlekedése

• Az autósok képesek zebra nélkül is megállni, ha gyalogos látnak aki át akar menni az úton. Hát még a zebránál! Itt nem kell 3 perceket várakozni, mint a házam előtt, mikor reggel az egyetemre menő buszt akarom elérni. Otthon a lámpa nélküli zebrát én úgy értelmezem, hogy az autósokra van bízva, hogy kegyeskednek-e átengedni a gyalogost, vagy nem. Itt egész máshogy érzem magam. Szóval csak el kell indulni, vagy határozott léptekkel közelíteni a zebrához, és tuti, hogy (már előre) megállnak. Volt olyan is, hogy egy sarkon nem tudtam, merre menjek át, és két különböző utcából jövő autót is "megállva tartottam" a jelenlétemmel. Lehet, hogy azért is van nagyobb siekerem a zebrákon átmenésben, mert az autósok lassabban mennek, és ez bátorságot ad. Biztos otthon is megállna az 50-nel menő autós, ha lenne merszem keresztezni előtte az utat, csak csikorogna a fékje, meg megijesztene, esetleg ugranom kéne, hogy inkább fölötte mint alatta kerüljek nyugalmi állapotba (ismerem a helyzetet), és ezt elkerülendő nem indulok el a zebrán. 
  • KIVÉTEL: láttam egy olyan autót, ami egy sarkon befordulva eléggé gyorsan ment (durván viselkedett, még magyarországi körülmények között is azt mondanám) és megijesztette a zöldlámpán átmenő embereket. 
• A zebrák piros hátterűek, mint Miskolcon a bicikliutak zebráinál). Kathrin azt mondja, náluk (Észak- Németországban) kék a zebrák háttere, de Passauban (Németország másik része), mikor ott jártam, nem láttam kék hátterűt. Szóval itt, ahol van háttere a zebráknak (és a belvárosban általában van), ott piros a háttér, olyannyira, hogy több helyen a zebrát le is felejtik a háttérrről, csak két szaggatott fehér vonal jelzi a piroson a zebra két szélét. Hogy mi a különbség a háttér nélküli zebra, a hátteres zebra és a zebra nélküli háttér között, nem tudom, de az autósok számára van egy negyedik fajta is: amit nem festenek fel.

Camilla (német) szerint a saját országában a gyalogosoknak jobb a helyzetük. Keti (bolgár) szerint a bolgár közlekedés nagyon veszélyes, az emberek könnyen megkapják a jogsijukat, és nagyon sok a gázolás. Ági (magyar) nem bízik az autókban. Én 2 hónap után is azt mondom, hogy biztonságosabb a stara zagorai közlekedés, mint a miskolci.

Közlekedési lámpák:

• Szerencsére nem rendőr bólogatására kell hagyatkozni az utcasarkokon, a lámpák színe teljesen megegyezik, fent a piros, lent a zöld, csak van néhány érdekesség. Itt láttam először olyan gyalogos lámpát, ahol a piros és a zöld lámpa közül mikor az alsó kerül sorra, az emberke "életre kel", mozog, mintha gyalogolna.
• Plovdivban van olyan gyalogos lámpa, ahol van mellette visszaszámláló, ami jelzi, hogy mennyit kell még várni. Eddig csak autósoknál láttam, arra lehet jó, hogy kikapcsolhatják a motort, vagy jobban felkészülhetnek, hogy mikor kell a vezetésre készenállni. Gyalogosoknak talán arra jó, hogy jobban tudnak taktikázni, hogy merre jutnak át gyorsabban az úton.
• Láttam olyan útkereszteződést Plovdivban, ahol közlekedési lámpa nélkül egymás mellett 4 autó indexelt ugyanabba az irányba, és kanyarodott ugyanarra az útra! Sávok nem voltak felfestve, megvárták egymást, míg a másik autók elindulnak.

Közlekedési táblák, jelzések:

csak érdekesség kedvéért, amiket észrevettem

• Plovdivban a megszokottnál magasabbra teszik az útmenti táblákat, szokatlanul hosszú rúdon voltak a stop, a zebra, meg az ilyen jelzések.
• Stara Zagorában (a város szélén) láttam olyan zebrát jelző táblát, amibe ledek voltak beszerelve és villogott.
• Triavnában (ahol sok a macskaköves utca) a főutcán piros macskakövek jelzik a középvonalat, és azokból van kirakva a nyíl, ahol kanyarodó sáv van

Busz Stara Zagora környékén: 

• Itt is az utasoknak van "elsőbbségük" (mint a zebrán a gyalogosoknak), szóval a jegybeszerzéséről nem nekik kell gondoskodniuk, hanem a jegyeladó járja a buszt és az embereknek jegyet tép le a töbjéről. Többféle jegyük van, középen látható rajta legnagyobb betűvel, hogy hány levás. Én 1, 2 és 0,80 levás jegyet kaptam. A jegyet általában el is tépi az eladó (érvényesíti).
• Nem tudom, hány éves kortól van itt a nyugdíj, de a nagyon öregek is jegyet vesznek a buszon.
• Van, aki valami bérletszerűséget mutat a jegyeladónak (45 év körüli), és nem vesz jegyet
• Látam egy 12 év körüli fiút, mutatott valami igazolványt a jegyelaónak, és így lehet, hogy olcsóbban kapta a jegyet (lehet, hogy van diákjegy is).
• Stara Zagorában a városi buszjegy 1 leva. A városhoz közeli falvakba is járnak "városi" buszok (a város buszmegállóiban megállva). Ha vidékre szeretnénk menni ilyen busszal, többet kell fizetni. Járunk Dalbokiba és Kolarovoba. Egyikbe 2 leva, másikba 1,80leva a menetdíj, szóval a távval lehet arányos. 
• Van olyan is, hogy odafele nagy, a magyar városi buszokkal megegyező itteni városi busszal megyünk, de visszafele kisbusz visz (amiben nincsenek állóhelyek)
• 2-fajta jelzőgomb van a buszokon: a врата nevű nyitja az ajtót a megállóban, a стоп-pal pedig előre lehet jelezni
• vészjelzőgomb nincs
• a véssztörő kalapácsok a helyükön vannak, és nincs firkálás a buszon: ez szerintem annak is köszönheztő, hogy fel-alájár a jegyeladó (ha utas száll fel, odamegy)
• észrevettem, hogy a busz ajtó felőli oldala lesüllyed a megállóban (természetesen pneumatikus működtetésű, de valahogy ilyet nem vettem észre eddig máshol)

Utcák nevei:

• Az utcák általában cárokról és egyházi máltóságokról vannak elnevezve (gyakran van olyan a nevükben, hogy hanyadik a sorban az adott uralkodó, akinek az utcája). De mind Stara Zagorában, mind Plovdivban, van Ruski Street (orosz út) is (forgalmas, nagy utak). 
• Az én utcám Borisz cárról van elnevezve (fura, nekem mindig egy női név jut róla eszembe, de ő férfi cár volt).

Bicikli (велосипед, velocipéd)

• Sokan bicikliznek.
• Azon a főutcán, ami a sétálóutcába torkollik (a Simeon Veliki cárról elnevezett), van hosszában egy bicikliút. 
• Biciklit garázsszerű üzletből meg lehet kapni 80 leváért (kb. 13 ezer Ft-ért, az itteni minimálbér feléért) ha kevesebbet mondok, lehet, hogy azért is eladta volna az eladó. De interneten láttam ebben a városban eladó, 60 levás, kép alapján jó biciklit is.  
• Bicikliboltban, új biciklik ára 200 levánál kezdődik.
• Összeghajtható bicikli nem elterjedt ezen a környéken az eladó szerint. Amúgy meg meglehetősen drága fajta. Olcsóbb helyen (Decathlonban, ami Plovdivban van) kb. 270 leva.
• Biciklibérlés feltehetőleg nem elterjedt. Internetes oldalon úgy lehet bérelni, hogy messziről szállítják ebbe a városba és a szállítás költsége több, mint 100 leva (lehet 300 is, nem emlékszem). Burgaszban (internet szzerint) olyan bringabérlő rendszer van, mint Budapesten.
• Plovdivban a bicikliút olyan, mint egy kicsi kocsiút, vagy mint egy gyerekeknek való kreszpálya: zebrák vannak keresztbe, előtte stopp felirattal. Ez úgy 50m-enként. Nem szívesen használnám, ha valahova el szeretnék jutni biciklivel.

Autók

A tanulóvezető jele: У (nem Y, hanem U). Ilyen tábla van az autók tetején a magyar T vagy a német L betű helyett.

Taxi (Такси, takszi)

• Az eddigi taxikban, amikkel utaztam (hátsó utasként), ketyegett a taxióra, és az ár nem volt túl drága (kb. 1,5km 2 leva). Hogy blokkot ad-e a taxis, vagy feketén megy, azt nem tudom. 
• Taxiállomás van a főutcán, a busz- és a vonatállomáson, telefonon még sose rendeltünk.
• Stara Zagorához közeli faluban a buszmegállónál nem egyszer láttam olyan taxit, ami lelassított, és várta, hátha mégvalaki inkább azzal akar menni a buszra várakozók közül. Volt olyan is, aki beszállt. A városi buszmegállóban is járnak taxisofőrök, és felajánlják, hogy állítólag ugyanazért az árért hamarabb elviszik az embert a faluba (láttam már, hogy tényleg összejött 4 ember, aki beszállt).

Autóstoppolás (Hitchhiking)

A legtöbb önkéntes így közlekedik országnéző körútjain, legalább egy szakaszon, de pl. Yusinak több országon keresztül sikerült így ingyenesen eljutnia a célállomására.

Saját tapasztalat:

• Max. három embernek van esélye egy autót stoppolni. Ha többen vannak a csapatban, érdemes kettéválni, és nem egy helyen autóstoppolni (pl. egyik csapat elindul az úton a célállomás felé, a másik ottmarad). 
• A legtöbben nem egyedül stoppolnak, de hallottam valakitől, hogy találkozott már olyannal, aki egyedül autóstoppolt.
• Beszéltek nekünk (főleg Barbara), hogy kik szoktak felvenni autóstopposokat, azt mondta (ha jól emlékszem), hogy vagy öreg férfiak, vagy (házas)párok. Amikor mi stoppoltunk, az első autóban egy 70 év körüli férfi volt, a másodikban egy dohányzó 50 év körüli férfi, a harmadikban meg egy fiatal pár. 

Távolsági busz, vonat

Általában nem a buszon meg a vonaton, hanem az állomási jegypénztárban kell jegyet venni. Érdemes megkérdeztni, hogy az a busz/vonat közlekedik-e aznap, amit kinéztünk.

Egy közeli iskola tornatermében van lehetőség bolgár néptáncot (köráncokat) tanulni. Az emberek olyan ruhában vannak, mintha tornaóra lenne, senkin nincs szoknya. Az átlagéletkor kb 30 év. Vannak vagy 60-an, és az egész tornatermet megtöltik. A "tanfolyam" szeptemberben kezdődött, így márciusban elég bonyolultnak néznek ki a táncok. A tánctanár egy viszonylag alacsony, vállas, szakállas (egy kicsit manó kinézetű), fekete hajú, 40 év körüli bolgár, általában fehér ingbe és fekete nadrágba kiöltözve, 

A táncóra elején egymástól karnyújtásnyira állunk, a tanár csinálja elöl a gyakorlatokat. Ez a bemelegítés, és az alaplépések gyakorlása. Aztán két körbe állunk, a belső csak egy kicsit kisebb, mint a külső (tehát középen nagy tér van, az a tanár parkettje). A belső körbe azok állnak álltalában, akiknek jobban megy, így a külső körben levő emberek őket is nézhetik.

Zene

A bolgár zenék jellemzően olyan angszerekkel (pl síppokkal meg "gaida" nevű dudával) vannak aláfestve, mint a törökös zenék. A dallamuk is nagyon hasonló (nem tudnám megkülönböztetni a törökös történelmi filmek zenéjétől). Ebben a típusú zenében fél hangokat érzek, ezért is hatnak elsőre olyan vészjóslónak. Pl. gyakori ez a dallam:

Van olyan dal is, ami olyan népdalos hangon énekelnek, mint a magyar népdalokat. És van, amelyik magyar népzene is lehetne. Van, ami meg olyan édeskés, talán olaszos vagy franciás dallamú és énekű (Erre gondolok, fenn is van youtubeon! 'Николай Славеев - Kate Kate', egy lassú tánc volt rá)

Fele-fele arányban tetszenek. De belegondolva, a magyar népzenét se hallgatni szeretem (azoknak is kb. a fele egyáltalán nem tetszik), hanem mozogni rá.

Tánc

Első benyomásra olyanok a táncok, mintha ki akarnák szűrni, hogy ki a bolgár és ki nem. Folyton megtévesztenek. Mire egyik lépésbe belejönnék, addigra ugranak egyet a másik oldalra, aztán folytatják egy harmadik típusú lépéssel, de azt egy negyedik fajta lépéssel szakítják meg, és nem az első, hanem mondjuk újra a harmadik lépés jön, amit az első követ. De ahány dal, annyi féle új lépés és ezek különböző sorrendje van, úgyhogy sokszor szembe lépek a többiekkel, nehéz lehet a mellettem állónak. A lépések ritmusa szintén beugratós. Van hogy kettőt ugrunk egyre, de van, hogy nem lépünk sehova, csak a lábat kell megemelni (hogy a térd vízszintes legyen). Egy táncon belül ezek is rendszeresen váltakoznak. Emellett a kezeket is (minden tánc alatt körben fogjuk egymás kezét) mozgatni kéne, a lépéssel nem mindig összhangban.

Öt alkalom után, vannak már olyan táncok, amikben már értem a logikát, de van, amelyikben még mindig csak számomra véletlenszerű helyzetekben rángatnak jobbra/balra/előre/hártra, és ha elég ügyesek, a kezeimet is ők mozgatják előre-hátra közben. Szóval, ha táncra kerül a sor, nem igazán tudnám eljátszani, hogy bolgár vagyok, mint ami pl. a török kémek feladata lehetett. Egyébként mindenki simán bolgárnak néz, úgy beszél hozzám.

Zenék, táncok, amiket interneten megtaláltam

Щеркольовата, ez az egyetlen zene, amit megtaláltam, úgy hogy azt táncolják rá, amit mi tanultunk hozzá

Росица Пейчева: Тъй тъй - ezt férfiak éneklik a táncórai zene variációban. Amikor azt éneklik, hogy töj-töj, akkor dobbantunk rá. Aztán pár lépés, aztán meg szaladunk egy kis kört, végig előre nézve (csak előre, oldalazva, meg hátrafelé menve).

Nikolaj Slaveev: Duna ide – a kedvencem, mert nem olyan beugratós a tánca (egyszerűbb fajta), viszonylag lassú és nindzsásan kell benne egyet kiáltani: szökkenés-haladás-szökkenés-haladás, láb felhúzás, láb visszafordítás "Há!" felkiáltással, láb kilengetésével átfordulni másik irányba, visszafordulás láblengetéssel, és már kezdődik is előről, szökkenések…

Николай Славеев: Kate Kate – erre egy viszonylag lassú tánc volt, a tanár Balkansko horo-t írt nekem (mikor kértem, írja le a címét, de ő a táncot írta), de szerintem nem ezt táncoltuk rá 

Трите пъти: ezt lekottáztam (inkább kétszer olyan gyors tempóban, ririkkel van, mint titikkel, de így gyorsabb lerajzolnom), ezt is szerettem, a dallamát is, meg tudtam a táncot is (felhúzott térdekkel szökkenünk négyszer, aztán oldalt ugrálunk, aztán hátrafelé felhúzott térdekkel)

Чичовото хоро: ez a tánc volt (talán még a zenéje is egyezik!), de nem sikerült elsajátítanom, túl bonyolult volt nekem

Арканул: ennek a lépései is ismerősek: szökdelés, aztán felváltva be a jobb vagy bal lábat

Мегданско хоро: a három ugrás egy lábon ismerős

Право хоро: mindig ezzel kezdtük a körtáncokat (a dallam nem a youtube szerinti volt)

Egyéb

A tanár neve: Simeon Sheytanov

Bolgárul itt tanultam meg egyfajta gyorsabb számolást (raz dva sze, ha jól értettem), és hogy a kucko az szökkenést jelent (lépés közben egyet ugrunk) 

Mialatt ott voltam, egyre több külföldi kezdett el járni a táncórára (más önkéntesek, ismerőseink). Camilla hívta Jitkáékat, én hívtam Veronie-ékat, aztán áprilistól Ági is becsatlakozott. Kezdetben még csak egy-egy ember tudta meg hogy külföldiek vagyunk, ha nem értettük meg, ha hozzánk szóltak, aztán mintha egymás között is elterjedt volna a hírünk, és volt, aki már úgy jött hozzánk, hogy angolul beszélt nekünk.

Chalga zene: bolgár cigány zene. Camila és Yuszi (ők beszéltek eddig róla) nem szeretik. Én nem igazán hallgattam még meg. Állítólag nagyon temeramentumos nők táncolnak rá bárban, asztal tetején.

Sokszor (szerintem a magyarban is) bólogatok vagy a fejemet ingatom, ha eldöntendő kérdésre válaszolok. Idegen nyelvnél méginkább így van, ez a leggyorsabb, első reakcióm. Még nem jön olyan automatikusan a nyelvemre a da és a ne, mint a yes meg a no, és szokás ide vagy oda, sokszor adódik érdekes szituáció, ha testbeszédből akarom megértetni magam, vagy megérteni a bolgárokat. Ezekből írok néhányat.

Két hét után az a tapasztalatom, hogy a bolgárok a bólogatást megértik, de a fejrázást nem. A bólogatást úgy veszik, hogy nemmel válaszoltam. Én pedig az ő bólogatásukat teljesen igennek értelmezem, míg ki nem derül, hogy a válaszuk "nem". Igent még nem láttam tőlük, vagy csak nem fogtam fel, ha az akart lenni.

• Voltam egy pékségnél, és a kiszolgáló néni közben megkérdezte: "sztudentka?" -mire én véletlenül azt akartam válaszolni, hogy igen (még nem sikerült megjegyeznem, hogy már nem vagyok az), és a reakcióm az volt, hogy bólogattam. Erre ő megértően azt mondta, hogy "ne". Végül is, nem hagytam tudatlanul, jó választ kapott.
• Voltam egy mindenes üzletben, és kérdeztem, hogy nincs-e maszkuk. Az eladó bólogatásánalk elkezdtem örülni, de rögtön utána mondta, hogy "ne". Aztán megint bólogatni kezdett, megint megjelent a remény bennem, hogy van neki, de megint azt mondta a végén, hogy "ne". Aztán eszembejutott. De ezt most úgy írtam le, mint egy lassított felvétel, mert természetesen pillanatok alatt játszódik le az ilyen szituáció. 
• Voltam egy másik pékségnél, és az eladó kérdezte tőlem a mikrohullámú sütőre mutatva, hogy megmelegítse-e a pizzaszerűséget, amit kértem. Eddig a pontig egész bolgárosnak tűnhettem a beszédem alapján, mert köszöntem, mondtam az étel nevét és hogy kérem, "pl. pizza, molja". De ere a kérdésre ráztam a fejem. Erre kérdőn megint megkérdezte, megint ráztam a fejem, aztán kiböktem angolul, hogy "no". 
• Papucsot is vettem és megkérdezett valamit az eladó (utóbb kiderült, az volt, hogy kérek-e zacskót). Valahogy az ilyen eldöntendő kérdésekre gyakrabban válaszolok nemmel. Szóval a fejemet ingattam, és nem értette. Ő is többször megkérdezte, mire tudatnom sikerült vele, hogy nem.

A bólogatásról kérdeztem egy bolgár férfit (Triavnában, éttermi közös vacsorán szemben ült). Azt mondta, hogy számára még nem volt olyan helyzet, hogy félreértette volna külföldön mások igen-nem mutatását, mert ők mindkét féle variációt használják. Megmutatta ezeket a fejével.

• Bolgár igen: Általában a fej ingatása, miközben az arc előre néz (a fejet nem forgatja). Olyan, mintha azt akarná mutatni egy nem bolgár ember, hogy "úgyahogy, nem teljesen" vagy "igen is meg nem is". Viszont a számunkra ismert bólogatás is igent  jelent nekik (aha-típusút), például a riporter bólogatni szokott, ha beszél az interjúalanya. Úgy hogy bemutatta, tényleg van különbség a nem-ük és az ahá-juk között. De, mint írtam, eddig simán igennek értettem a nemet, ha nem gondolkoztam.
• Bolgár nem: Lentről kezdve.felfelé "bólintás", miközben a szájával csücsörít. 

Tehát a nem-bolgár nem-et nem ismerik (a fej rázását), így nem tudják félreértelmezni, viszont az igenünket értik, mert úgy bólogatunk, mint az ő ahájuk.

Csapattagok (teamtagok)

• Önkéntestársaim: Camilla (szőke hajú) az, akivel egy szobában vagyok. Rajzok vannak az ágya melletti falon, a szekrényén pedig fényképek. A Feketeerdő közeléből jött, Stuttgarthoz közeli településről. Ő írt nekem cicás üdvözlőüzenetet. Keti furán mondja a nevét, olyan bolgárosan mondja az L betűt, mintha tevét (camel) akarna mondani. Kathrin (a képen a csíkospólós) másik szobában van a szálláson, Észak-Németországból jött. Ő egy kiccsit jobban szeret főzni, viszont a mosogatásban nem olyan rendes.
• Mentorom: Keti
• Fogadó szervezőm (fogadószervezetem szervezője és munkaadóm): Krasimira

Eddig mindenki K betűs (legalábbis kimondva)! :)

• Áprilisban jöttek még hárman, így 6 önkéntes munkálkodott együtt májusig

Kikkel találkozom (még):

• más önkéntesek, pl. Jitkáék (ezt a képet interneten találtam, de tényleg így néz ki, és biológus szakon végzett, szóval szeret kirándulni)

• bolgár gyerekek és tanítónénik
• boltosok, táncosok, kirándulók, utcai emberek

Ez a cikk az első hetemről szól elég részletesen.

Hétfőn

Dél körül megérkeztem.

• A vonatom késett, és nem is a menetrend szerinti állomásokon állt meg, így figyelnem kellett, hogy jó helyen szálljak le. A térképen levő táv alapján több, mint 25 perc késésre számítottam, így eléggé utolsó pillanatban kezdtem el szedelődszködni. A domborzat passzolt, domb tövében nagy bérhézak meredeztek. Leszállás előtt azért, szerencsére volt egy fiatal lány az előtérben (szintén leszállni készült), akitől meg tudtam kérdezni angolul, hogy ez Stara Zagora-e.

• A leszállásnál is segített. Leadtam a kisebbik bőröndömet, és igyekeztem a nagyobbikat magam elé tartva leszállni. Szerencsére nem volt a peronon közvetlenül előttem senki, mert a bőröndöm megindult, én meg utánaugrottam, mielőtt a vonat és a peron közti lyukba estem volna.
• Az állomáson várt egy napszemüveges lány, ő a mentorom, Keti. Szembejött, és nem is kérdezte, hogy én vagyok-e Zsuzsi, úgy látszik ez elég egyértelmű volt a bőröndjeimből ítélve. Segített húzni a bőröndömet, a kisebbiket húzta. Folyékonyan, gyorsan beszél angolul, és biztosított, hogy az az angol nyelv, amit használ, az nem akcentus. Én próbáltam megérteni, többé-kevésbé sikerült, ha nem is elsőre, remélem, fogok fejlődni.
• Átmentünk néhány parkon, bicikliúttal ellátott járdákon haladtunk, mutatott épületeket, és kérdésemre mondta, hogy Törökországban járt már, mint külföld. Keti harmadéves egyetemista valami gazdász szakon, a városban lakik és hip-hop táncos. Elmentünk a polgármesteri hivatal előtt is, és Ketinek tetszett, ahogyan magyarul mondják, hogy polgármester. Az úton feltűnt nekem az OTP-vel megegyező arculatú DSK bank, később utánanéztem, ez a bolgár központi bank, ami tényleg az OTP tulajdona.
• Eléggé kimelegedtem, nagyon jó idő volt. 
• Mire megérkeztünk a szállásra, a nagybőröndöm több része is szétesett, pedig nem csináltam vele semmi extrát. A kerekei még működnek, csak a fogantyúja esik ki folyton. Az egyik lába letörött, a pótláb még Magyarországon kiderült, hogy selejtes.

A szállás egy kb 3 emeletes kopott bérházban van, olyan kóddal lehet bemenni, mint ami a Miskolci bérházakon van. A lakáshoz kaptam egy kulcsot.

• A nappaliban az asztalon finomságok és innivalók vártak. Camilla kedves üdvözlete volt még az asztalon és az internet jelszava. Megismertem a banyicát (kerek sajtos, rétestésztás tekercs) és a kurabiit (szerintem olyan, mintha homokozóformában sütnék, a lekvár nem kötelező összetevője - mondta K.).
• Keti bolgár szavakat tanított (nem sokat jegyeztem meg), és megmutatta, hogy hogyan írják az f és az n betűt. Csodálkozott az írott (folyó-) kézírásomon, és tetszett neki, hogy tudtam néhány szót. 
• Megmutatta a vízforralót, teát ittunk, ettünk a kikészített sütikből és csokikból, aztán neki menni kellett az egyetemre, én meg egy kicsit aludni mentem. Alvás után még fáradtabb voltam, mint lefekvés előtt.
• Az ágyam olyan rugós mint egy trambulin, a zuhanyztóban meg nincs semmi zuhanytálca, fürdéskor az egész fürdőszoba el van árasztva (azért le tud folyni). A nappaliban meg van egy domborzeti jelenség ugyanis a parketta fel van púposodva, de azt mondják, már lejjebb ment, mióta a konyhából kifolyó víz felpúposította (küszöb csak a fürdőszobánál van).

Fél5 körül megbeszélés volt a fogadószervezzetem irodájában. Ketivel kísért el.

• Találkoztam a két önkéntestársammal (épp egy hosszú munkanap után voltak) és Krasimirával, a fogadószervezet irányítójával. 
• Kaptam Welcome csomagot, egy mappában füzetet, tollat, kártyanaptárakat, törölközőt, bézbólsapkát,.. (lehet, hogy valamit kifelejtek), a fogadószervezet reklámja van rajtuk. Megkaptam a zsebpénzt is.
• Krasi elmondta a heti programot, ekkor tudatosult bennem, hogy 2 nap lesz dolgom, a többi a hosszúhétvége. Lényegében még azt várják tőlem, hogy érdeklődjek mindenfelől, csatlakozzak az önkéntestársaimhoz, ismerjem meg a munkájukat, nagy felelősség nincs rajtam.

Utána Keti elköszönt, mi meg hazamentünk, én Camillát előbb a postára kísértem, hogy megnézzem, hol van a posta. Közben kiderült, hogy ismeri a WiseGuyst (nem különösebben szereti) és vannak olyan ismerősei, akik ezzel az együttessel fognak énekelni (vagy már énekeltek?).

Ittam Wellness nevű teát, de ilyet még nem láttam: nem rakunk bele cukrot, mégis édes. Ezt az édeskés ízt hátul érzem egész a nyelvem tövén. Nem tudom, mi lehet benne. 

Kedden 

Itt mindenki úgy kel, mintha magyar időszámítás lenne. A nyolcórás kelés (Magyarországon 7órai) korainak számít.

Csak 15:30-tól volt dolgom. Kathrinnal voltam együtt egy osztályban, napközi-szerűségben: miután megcsinálják a házifeladatukat, és mielőtt a szüleik értük jönnek, foglalkoztatjuk a gyerekeket., Ez alkalommal puha labdát készítettünk velük fonálból. Kathrin vitte az anyagot. 

• A gyerekek kb 8-9 évesek lehetnek. A tanítónénijük szőke 40 éves, és ő sem tud angolul. Mi meg nem tudunk bolgárul (K és C, hiába vannak itt több, mint fél éve, általában nem szólalnak meg bolgárul). Így Keti (a mentorom) az, aki tolmácsolt. Sikerült elsütnöm még néhány kifejezést, amit értettek a gyerekek (azóta se tudok többet): Dobre! Super, Kaksze kazvass? (mi a neved? és válaszolt rá nekem! Adrián), kérderztem tőlük azt is, hogy  tudnak-e angolul (govorite li anglijszki?) és ezt is értették.
• Keti bemutatott, én meg köszöntem, hogy Zdraszti (sikerült). A gyerekek elég izgágák és hangosak voltak. Voltak akik szerették volna, hogy mi csináljuk meg helyettük a dolgokat. Azért lettek jólsikerült labdák, és voltak jó gyerekek.
• Annyi bolgár között voltam, hogy néha azon vettem észre magam, hogy magyarul kezdek el beszélni a (sors)társamhoz, Kathrinhoz. 

Az iskola után elmentünk ahhoz a monumentális emlékműhöz, ami a város védelmezőinek emlékét őrzi. A város végén van, mesziről látszik a házak fölött. Dombra épült, lépcsőkön lehet feljutni.

• Mikor felérünk, dübörgött egyet az ég.
• Itt K. és C. elkezdett beszélgetni valamiről nagyon hosszan, én meg egy idő után mondtam, hogy eleget nézelődtem, mehetünk haza, ha rajtam múlik. 
• Visszafelé busszal mentünk, szóval kitapasztaltam, hogyan használják errefelé a buszokat. Bementünk jegy nélkül és ott adta egy 60 év körüli néni a jegyet. Blagodarjával sikerült megköszönnöm.
• Kiderült, hogy C és K a Nikolaj templomot pingvin templomnak hívja, mert pingvines szökőkút van előtte:) Annak a szomszédságában (a sétálóutca másik oldalán) van egyébként egy török mecsetnek kinéző múzeum.

Este fél9-kor pizzaparti volt az irodában.

• Erre az alkalomra készítettem már egy ideje (Magyarországon kezdve) a prezentációmat a tavaszhoz kapcsolódó magyar hagyományokról. C és K. meg egy óra alatt dobta össze, ígaz, füzetlapról olvasták, de akkor is, nagyon jó gyorsan megírták a fogalmazást.
• Ott volt Krasimira, Keti, K és C, és Krasimira egyik angol nyelven tanuló (40-50 év körüli) tanítványa kb 5 diákjával, akik a Stara Zagorai egyetemen tanulnak. 
• K. és C. tartottak bemutatót németországi hagyományokról, én meg magyarországiakról.

• Utána ettünk. A pizzán kívül torta is volt, és volt zene. Volt ott Ausztiából (szakmai gyakorlatról az egyetemről) két lány, a szőke hajúval (azt hiszem Veronika nevű) jól beszélgettem.
• Utána megmutatták nekem K. és C a szervezet újságját, amit ők szerkesztenek, ők írták bele a cikkeket.

Későn mentünk haza, hideg volt. 

Szerda

9:30-ra Krasimira kocsijával mentünk a Maths school-ba.

• Már amikor a hét elején mondták ezt a programot, akkor nem értettem, miért így hívják az iskolát, ők meg nem értették, hogy mit nem értek rajta. (Hát hogy lehet egy középiskolát a matekról elnevezni, nincs neki tisztességes neve?!) Minden tantárgy megvan benne, csak bizonyos tárgyak (ilyen a matek) emelt óraszámban.
• Egy előadóban egy tanóra keretén belül, kb. 14 évesek előtt bemutattuk az előző napi prezentációinkat. 
• A német lányok nagyon közkedveltek, és valóban, szépen is beszélnek angolul. Azon csodálkoztam csak, hogy mellettük hogy lehet ennyire levegőnek nézni engem. Rosszul esett, de amúgy jobb, mintha a származásom vagy bármi miatt körbeudvarolnának. 
• Utána egy másik ottani tanár (rögtönözve) behívott minket (Camila és én mentük) az órájára. Nagyon jófej tanár lehet, elég laza, mégis rendet tud tartani az osztályban. Angol-töri tanár lehet, azt hiszem angol órára mentünk be. A feladatunk az volt, hogy tartsuk meg az órát, beszélgessünk a diákokkal, amiről csak szeretnénk. A diákok kérdezhettek tőlünk. Volt egy olyan kérdésem, hogy van-e jégpályájuk, azt mondták, nincs, nem jégkoriztak még. Pedig azt hallottam, az elmúlt tél például elég hideg volt. A tanár, mikor hallotta, hogy Magyarországról való vagyok, tréfásan bemutatta az "Orbán-diktatúra" hangulatát (kezével mintha szurkolna, ismételte, hogy Orbán-Orbán...) - egyrészt érződik az itteni média irányultsága, másrészt képben lehet a politikával. Mikor a nemzeti ünnepeinkről kérdezett (a következő nap, márc. 3. náluk nemzeti ünnep), és mondtam a forradalmakat (március 15, okt. 23), ő mondta hozzájuk az évszámokat, és tudta, hogy mi tötént akkor. Azt is megkérdezte, mi a véleményem a magyar miniszterelnökről, merthogy alig egy hete találkozott a bolgár miniszterelnőkkel. Meg volt említve a "menekült"-helyzet is (nem "migráns"). Amúgy beszélgettünk az oszágokról, az ételekről meg mindenről.
• Néhány diák iskolaidőben az iskolán kívül cigarettázott. Mikor a tanár kiikísért minket, meglátta, és mondta, hogy meg ne lássa. De a lányt ez nem zavarta, azzal indokolta a cigarettázást, hogy egész éjjel tanult, mégis rosszabb jegyet kapott, és muszáj lenyugodnia.

• Az osztályzatok: 6 jegy van, a legjobb a 6-os (Camilla mesélte)
• Hazafelé láttunk olyan gyalogos lámpát, ahol a zöld lámpában az embőc tényleg gyalogol (egy helyben, csak mozog).
• Voltunk könyvesboltban, ahol volt német és angol nyelvű irodalom is, de Stara Zagora térkép nem, csak országtérkép. Voltunk élelmiszerboltban is (ők mindig Billába járnak, gondolom, mert az a nagy és olcsó hely), és vettem zacskólevest. Összesen egyféle volt. Lehet, hogy a bolgárok sem esznek jellemzően levest, úgy, mint a németek. A zacskóslevest megfőztem ebédre. 

Délután 15:30-tól újra az iskolai napközibe mentünk. Most Camillával mentem, egy másik osztályba, és olyan embőckét készítettünk velük, ami két kötelet fogva a kitárt kezeivel, "felmászik" a kötélen. 

• A gyerekek ugyanakkorák, de a tanítónénijük(Tya vagy Atja? nevű) tud angolul. 
• Nagyon hangos beszédűek a tanárok, a középiskolában is. Anélkül, hogy kiabálnának.
• Itt is sikerült a bolgár mondataimat elsütni, de itt tudnak angolul is néhány szót a gyerekek, és sokkal jobbak. Figyelmeztetik egymást, hogy legyenek csenben, nemhogy egymással hancúroznának, meg a teremben rohangálnának. A tanítójukon is múlhat ez. Nagyon jófej a gyerekekkel, határozott, de szeretetteljes.

Este jött Camillához Szintia (litvániai), Kathrinhoz meg egy török srác (talán Márk) kecskeszakállal, tető nélküli sapkával. 

• (Akik hosszútávú, pl. 1 éves önkénteskedésen vesznek részt, azok on-arrival tréningen is részt vesznek az önkénteskedésük kezdetén. Itt máshonnan is érkeznek önkéntesek, innen is lehet barátokat szerezni akikkel együtt lehet felfedezni tájakat ilyen szabadság alatt)

Este 7-re mentem bolgár néptáncórára (2 leva) Camillával (ő októbertől jár). Előtte mutatott egy pékséget, ahol finom croissant-t vettem, finomat, mert nem olyan tésztából volt, mint a zacskós, és nem volt benne semmi (kesernyés krém).

• Ez tényleg tánctanítás, szeptemberben kezdődött, és úgy érzem sose fogom behozni a lemaradást. (A magyar táncházban már vannak olyanok, amik jól mennek ha nem is a legszebben, és nincsen túl sok új tananyag, nagyon sok az ismétlődés) A bolgár néptánc nagyon bonyolult.
• A zene kezdetben risztó, mert az a törökös zene, ami a történelmi filmekben akkor szól, amikor valami félelmetes rész jön (vészjósló hatású).
• Találkoztam Petével (Péter) és Adelával, C. ismerőseivel. Petétől kaptam egy Martenicát.

Csütörtök

A hosszúhétvége kezdete. Önkéntestársaim elutaztak ismerőseikkel. Camilla Törökországba Szintiával, Kathrin a török barátjával a hegyekbe sátrazni (azt mondták, hogy a hó is esett odafönn, ahol sátrat vertek.)

Megnéztem a városi ünnepséget (erről a tavaszi ünnepeknél írtam), és beszereztem Stara Zagora várostérképét. Sok utcát felfedeztem, a térképen végig követve, hogy merre megyek. 

A városban öt temlom van (legalábbis a belvárosban), mindegyik ortodox (bulgárul pravoszláv). Láttam egy olyat, aminek a rózsaablakának az egyik körének a helyén szélforgó pörgött. Bent a templomban meg lehetett látni az árnyékát, mintha (forgó) mozgókép lett volna a falon. Ezekben a templomokban vannak homokozók. Ha valaki bemegy, akkor általában gyertyát gyújt, és ezekbe is állíthatja a gyertyát (meg vannak gyertyatartó állványok is). Jól látszik a láng, mert olyan sötét van odabenn. Van egy olyan templom is, ahova viszonylag jobban besütött a nap, százszor barátságosabb. Azért nem barátságos így se. 

Egyik utcai kirakatból pizzát vettem ebédre. Vannak olyan finomságos kirakatok is az utcára, amik pinceablakok, és a vásárlónak szinte le kell hajolnia, ha vesz valamit.

Délután megvolt az első bolgár órám. Bolgártanár híján még Krasimira tartotta, hogy ne maradjon ki az első hét se, ha már úgyis olyan kevés bolgár órám lesz ezaalatt a rövid idő alatt, amit itt töltök.

• Tetszett neki a kézírásom, pedig igazából nem is tudom, hogy hogyan írnak folyóírással szavakat, csak a kézzel írott abc alapján próbáltam összekötözgetni a betűket a szavakban. Egyáltalán ír valaki folyóírással bolgárul? Keti se köti össze. A magyarban sem szokás összekötni a betűket, csak alsós osztályokban. 
• Azt tanultam, hogy "én vagyok, te vagy, ő van, ő van, ő van, mi vagyunk, ...". Meg néhány kifejezést, amit használhatok gyerekek irányításában, ha megtanulom.
• Meg megkérdezte, hogy hogy érzem magam, meg elmendta, hogy milyen munkák várnak a csapatra.

Péntek

Esett az eső. 

Megejtettem az első bevásárlásomat a BILLA nevű (német vagy ausztriai) szupermarketben, amiből van vagy öt a városban. Ez alkalommal elköltöttem az ennivalóra kapott havi zsebpénzemtöbb mint 10-edét, de vasárnapra már el is fogyott az ennivaló nagyrésze. Az alma túl drága volt, nem az az ár volt kiírva.

Délután elmentem az Ayazmo parkba, nagyon szép hely, erdei utak vannak benne, csak nem sütött a nap.

Szombat

Voltam kirándulni (nem túl sokat) az erdőben és nem tévedtem el (iránytű és térkép volt nálam). Ekkor vettem észre, milyen erős kék színű az ég és láttam gyíkokat. Az erdő néhol ligetes, tele van kitaposott turistautakkal, és ivókutaakkal. Jártam Stara Zagora tetején: olyan helyen, ahonnan szétnéztem, és minden lefelé folytatódott. Nagyon meleg lett, levettem a kabátomat, szerencsére befért a kistáskámba, hogy ne kelljen fognom. Sütött a nap, és az Ayazmo parkba érkeztem meg. A park tele volt emberekkel, a kirándulóutak is. Az egyik szembejövőnek Dobre dennel köszöntem.

Hazafelémenet az egyik padról rámmosolygott valaki (ha tudta volna, hogy semmi mást nem értenék meg tőle!:) )

Mikor sötétedett, elmentem a Trákia parkban levő felnőttjátszótérhez, használtam néhány "gépet". Csak utcai kabátom van, szóval annyira nem volt jó ott tornázni, amúgyis egyedül voltam.

Érkezett két lány (azt hiszem mindkettő Barbara) Kathrin révén a szállásomra, éjszakára, az egyik olasz, a másik osztrák. Ő meghívta őket, aztán nem is foglalkozott velük. Amúgy jó társaság, rendesek voltak, és jól lehetett velük beszélgetni. 

Vasárnap

Korán (7:15-kor) keltem, és hogy ne ébresszem fel a két jövevényt, sétálni mentem az Ayazmo parkba. A képolnában kötöttem ki, 8:15-kor már ment valami szertartás. Gondoltam, egy kicsit kések, de legalább hamarabb vége lesz, mintha 9-kor kezdődőre mennék a városban. Nem tudom, a rendes szertartás mikor kezdődik, de ez még nem az volt (talán 9-kor, mert akkor volt huzamosabb ideig nyitva a szentély középső ajtaja a három közül), de 10-kor még mindig nem történt meg az úrvacsora vagy ami van egy ilyenen, és a csúcspontját jelentené a liturgiának. Nekem meg már mennem kellett, a két Barbarával mentünk a Kukeri festre (erről is a bulgáriai tavaszkezdésről szóló bejegyzésemben írtam bővebben).

Útközben találkoztunk a barátjaikkal, akik szintén Stara Zagorában kötöttek ki éjszakára. Megfigyeltem, amikor bemutatkozom (hogy Zsuzsi), az emberek mindig egy nagyot néznek, és visszakérdeznek. Aztán megpróbálják kimondani a nevem. Mindenki!

Ideérkeztem, és szinte rögtön szabadságot kaptam. Ezt annak köszönhetem, hogy hogyha Bulgáriában megérkezik a tavasz, akkor az emberek szabadnapokat kapnak. Magyarországon bezzeg szombaton is munkanap volt. 

Március elseje a Baba Marta nevezetű ünnep Bulgáriában. Az embereken olyan karkötők vannak, amilyenek az én kezemen láthatóak (később kaptam még kettőt, a következő nap). Egy ilyen karkötő neve Martenica. Leginkább a vékony, piros és fehér szálból összesodort karkötők a jellemzőek, abból egy ember kezén átlagosan 20db is van. Van, aki ilyenkor piros és fehér baba-párocskát tűz a kabátjára. A piros és fehér baba-pár a jelképe ennek a hagyománynak, ilyen szobrok állnak a városháza előtt.

Honnan vannak ezek a karkötők? Az emberek egymásnak kötik fel a kezükre. Utcai árusoktól (is) lehet beszerezni, de csak úgy ér, ha mástól kapjuk. Mikor felkötik, boldog BabaMartát kívánnak egymásnak az emberek. A vastagabb, virágos karkötő Krasimirától van. Azt mondta, nem szabad leszedni, amíg virágzó fát vagy gólyát nem látunk, különben nem megyünk férjhez idén. 

Március harmadika nemzeti ünnep, így csütörtöktől iskolaszünet van Bulgáriában (hosszúhétvége). Nem úgy a boltokban! A legkisebb élelmiszerboltok is kinyitnak, attól még, hogy ünnepség van. A városközpontban volt az ünnepség kb. 10 órától. Tele volt a városháza előtti tér. A levegőben legalább három drón cikázott fölötte. A tér előtt végighúzódó főutcán egy 300m hosszú zászlót húztak le egy tekercsről, és két oszlopban pirossapkás katonák tartották vízszintesen. Az utcák nem voltak fellobogózva, de az emberek kezében voltak zászlók, mint nálunk a márc. 15-i ünnepségen. Dörgedelmes (szó szerint mélyhangú), heves nemzeti érzelmekkel átélt szónoklatok voltak, és egy kicsit tartottam tőle, nehogy bajom legyen, ha kiderül, hogy nem vagyok bolgár. A térről harci indulóval vonult el a nép a monumentális emlékműhöz, de oda nem mentem velük. Mint a március 15-ei ünnepség, lovasok haladtak elöl, utánuk gyalogos íjászok. A huszárruha helyett a lovasok is olyan bőrruhákban voltak, mint a honfoglaló magyarok, csúcsos bőrsapkában.

Vasárnap, márc. 6-án volt Stara Zagorában a Kukeri fesztivál. Nagyon különleges maskarákban voltak felnőttek, gyerekek, akik felvonultak a városháza előtti téren. Szőrös szörnynek, szarvas bölényeknek, medvéknek öltöztek, amikben kétszer akkorányak hatottak. Vagy hatalmas tollas díszt, vagy csúcsos oszlopot tartottak a fejükön, de voltak akik egyszerű népviseletben vonultak fel. Nagy volt a hangzavar, amit azzal is előidéztek, hogy végig szólt valami duda vagy klarinétféle, dob, és ami a legérdekesebb hangszer: a szörnyek derekára kötött kolompok. Egy derékon lehetett harminc is, ezalatt volt, akinek látszott a párna, hogy ne a hasukba verődjenek a kolompok. Ha egyszerre ugráltak, egyszerre szóltak a kolompok. 

Március 8-a nőnap. A főutcán egyébként is viszonylag sok a virágárus, de ezen a napon (délelőtt) minden harmadik embernek, aki a főutcán haladt, virág volt a kezében (függetlenül attól, hogy férfi vagy nő volt). Itt sokkal elterjedtebb a virágajándékozás (vagy sokkal látványosabb) ezen a napon, mint máshol, ahol eddig jártam. Kathrin is mondta, hogy ő sem tapasztalt ilyet Németországban. Keddi nap volt, és mikor délután mentem az iskolába, az osztályteremben (a másik önkéntessel) én is kaptam egy kosárban levő cserepes ibolyát, úgyhogy aznap délután én is virággal a kezemben sétáltam a főutcán haza.

A város középső, nagy részén csak egymásra merőleges utcák vannak, de azért nem olyan egyszerű, szerdán a keleti részt akartam felfedezni és nyugatra mentem. Azóta ott van az iránytű a táskámban, de azt is tudom, hogy ha szembeállok a dombbal, akkor az általában észak.

A zebrák egyáltalán nem hasonlítanak az élőkre, piros alapra vannak festve. Van, hogy piros alapon csak a zebra két széle van egy-egy szaggatott vonallal jelölve. Nem tudom, mi a kétféle zebra közti különbség. Az autósok mindig megállnak, ha gyalogost látnak készülni átmenni az úton. Nagyon rendesek, szerintem ilyen Magyarországon csak faukban van, ahol nincs is olyan sok autó. 

A város tele van utcai cicával. 

A városi buszok menőek, biztos EU-s pályázaton nyerték. Minden megállóban tékép van és elektronikus táblán jelzik, hogy melyik hány perc múlva indul. A buszjegyet a buszon kell megvenni, de nem a buszvezetőtől: egy kalauz jár végig és 1 leváért adja a jegyet. De van, aki bérletet (vagy lehet, hogy csak személyi igazolványt?) mutat neki.

Az időjárás naponta legalább háromszor megváltozik. Volt, hogy önkéntestársaimmal mentünk a dombra az emlékműhöz, és mikor felértünk, mennydörgött az ég. Aztán meg láttuk a napot lemenni.

Vonatozási idő (állomásokon való várakozásokkal és átszállásokkal együtt): 31h 

• Indulás: Miskolci vasútállomás fél4,
• érkezés: Stara Zagora vasútállomás, fél12 körül

Hosszú volt az út, de volt rá egy február 29-ém, ami csak négyévente egyszer adatik meg. Amúgy nem is gondoltam volna egy éve, hogy ennire hozzá lehet szokni a vonatozáshoz. Egész  kényelmes volt, mint egy ringó hotel. De sajnos nem pótoltam be az alvást.

Miskolctól Budapestig az ajtóhoz közel ültem, mert ott volt hely a csomagjaimnak. Többször elszundítottam útközben, de olyan sokszor megállt a vonat, hogy mindig fel is ébresztettek a felszálló utasok. Legközelebb füldugó kéne.

A Keleti pályaudvaron kerestem a kocsimat, és enyém volt az első, vagyis végig kellett mennem a Lőkösháza felé menő vonat mentén. Az utaskísérő csak rám várt, elvette a jegyemet és segített a cókmókomat bevinni. Az egész vagon hálókocsi volt, a jegyem a 12-es helye szólt, így furcsáltam, hogy másik fülkébe vitt, de azt mondta, hogy a 12-es a tengely fölött van, ami szétrázna a hosszú út alatt. Mikor beértünk, kérdezte, hogy lehajtsuk-e az ágyamat (vagyis a fülke üléseire ráhajtsuk-e. Csodálkozva kérdeztem: miért, nappal lehet aludni? Nem zavarja a fülketársaimat, ha ők is csak az ágyakon lehetnek? Azt mondta, egyedüli utas vagyok egészen Szófiáig. 

• Az érdekes, hogy érdemes megvenni korábban a jegyeket, mert nem marad. És mikor vettem a SparNight jegyeket, azt mondták, van három szabad hely, ha hálókocsit választok!
• Ennek megfelelően én azon izgultam, hogy elférnek-e a cuccaim, vagy lesz-e helyem elővenni belőlük cuccokat, meg hogy hogyan helyezkedjek úgy az ágyon, hogy ne lopják el a fülketársaim a cuccaimat. És hogy ne legyen nagy zsúfoltság a fülkémben, ezért választottam a hálókocsit. Na ezt nevezem!
• A kocsink mögötti vagon volt a Szófiába menő fekvőhelyes kocsi, az utaskísérő szerint az bolgár kocsi (ez nem tudom, mit változtat, talán az utaskísérő bolgár benne), és az meg üresen ment! Szóval a cuccaimnak ott is lett volna szabad hely, ami a döntő tényező volt nálam. Nem tudom, az én jegyem mennyi költségét fedezi a két kocsi Szófiába való eljuttatásának. Lehet, hogy nélkülem is (utas nélkül is) elhúzzák nap-mint-nap ezeket.

Most legalább tudom, miért nem tudnak normálisan jegyet eladni Szófiába. Mert ilyet feltehetően szökőévente egyszer csinálnak. De hogy miért három szabad jegy van egy üresen menő hálókocsiban, az egy újabb nagy rejtély... 

A cókmókjaim: 

• nagybőrönd: szombat délben vettem kínai boltban, kb. 3900Ft volt, ebben voltak a ruháim, cipők, kabátok.
• kisbőrőnd: ebben voltak a papír-írószerek, meg minden személyes tárgyam, ami nem volt olyan fontos útközbenre
• hátizsák

A vonatozó szobám:

• Egyik oldalon voltak a lehajtható ágyak, másik oldalt a fogasok (ráhúzható függönnyel) és fent polcok a csomagoknak.
• Létra is volt, annak a meredekségét be lehetett állítani, és így miután felraktam a kisebbik bőröndömet, fenn is tudtam pakolni a létrán állva.
• Az ablaknál volt egy asztal, aminek a tetejét felhajtva mosdótálca volt hideg-meleg vizes csappal. Az asztalka fölött nyitható szekrényben tükör és pohártartók.
• Be volt húzva az ágyam, volt párnám, és lepedős takaróm. Alváskor a lepedővel érintkeztem, üléskor a pokróc felével. 
• Kaptam egy 0,33l-es Theodora ásványvizet pohárral, törölközőt és szappant. 

Első dolgom a biztonsági intézkedések megtételére irányult: tájékozódtam a fülke bezárásáról, és biciklilezáróval összekötöttem a bőröndjeimet. A képen látható a láthatatlan feltépődő zár is, amit egy detektíves könyvből tanultam, de mindig csak én téptem fel :) Az előzetesen elolvasott rémtörténetekből gondoltam, ha csak az én fülkém függönye van elhúzva, vagy nincs elhúzva, és látszanak a cuccaim, akkor tudják a tolvajok, hogy melyik fülkébe kell bemenni (akár az ablakon át), úgyhogy néhány szomszédos, véletlenszerűen kiválasztott fülke függönyét is elhúztam. 

Határellenőrzés:

• A román határon a magyar határőr kopogása ébresztett fel. Csak kireteszeltem az ajtót, és elővetem a zsebemből a személyi igazolványomat.
• 10 perc múlva, a következő állomáson, a román határőrt már tágranyílt ajtóval vártam, és csak akkor hagytam abba az almaevést, amikor megérkezett a fülkémhez. A baj az volt, hogy nem találtam a személyi igazolványomat a zsebemben. Kerestem az övtáskámban, ott se volt. Elég nagy zavarban voltam. Végül felmásztam létrán a bőröndömhöz, és az iratok dosziéjában megtaláltam. Közben megkérdezte, hogy Magyar? és hogy mit csinálok majd Szófiában. Végül úgy köszönt el, hogy Puszi.
• A bolgár határon már csak egy határellenőrzés volt. A vonat egy olyan peronszakaszra hajtott be, ahol kerítés volt a vonat mellett, és a vonat két végén is le volt zárva a peron. Ezután egy ideig hátrafelé folytatta az útját.

Személyzet:

• Az utaskísérő: 60+ év körüli, fehérhajú, viszonylag kedves ember. Felesége árvaházban dolgozott dajkaként, már nyugdíjas, de őneki még hátravan vagy 3 év. Már nagyon elege van a vasútból. Azt mondta, halálra fogjuk unni magunkat, mire Szófiába érünk. Mutatta a kezével (kb 10cm), milyen paksaméta sudokut hozott. Kérdeztem, tud-e bulgárul, azt mondta, elég, ha oroszul tud.
• A magyar kalauz (Lőkösházáig jött): Kedves, jó utat kívánt.
• Román kalauz: A romániában felkapcsolt szerelvényekről jött át. Mikor meglátott, megkérdezte minden rendben van-e, kérdezte, hogy vagyok, hova megyek, és mikor mondtam, hogy nem nem bolgár, hanem magyar vagyok, "hüvelykujj-fel"-et mutatott. Pedig román volt.

Látvány a vonatok ablakaiból: Romániában elment a nap, és Stara Zagorában jött vissza. A ködös idő már nappal is úgy hatott, mint a Twighlight, ahol mindenféle horrorjelenet történik, de amúgy is félelmetes volt, ahogy nagy meredek hegyek között kannyargott a vonat, úgy tűnt, mintha sose fogynának el. Nagyon sok alagúton is átmentünk. A Duna is hatalmas volt. A zakatoláson kívül egyéb furcsa hangok is voltak időnként, pedig tudtam, hogy rajtam kívül csak egy embernek kéne a kocsiban tartózkodnia (valószínű, hogy úgy is volt). Az út mentén csupa romos épület, ablak és vakolat nélkül, másfajtát szinte nem is lehetett látni. Ahol lelassított a vonat, egykicsit szurkoltam, hogy ne ugorjanak fel rá számomra érthetetlen nyelvű rablók. Jó volt megérkezni ezután Stara Zagorába. Csupa bérház, de azért barátságos, csak ki kell szállni a vonatból.

Alvás: Hétfő reggelre teát kértem (a másik választás kávé volt), ez járt a vonatúthoz. Kaptam hozzá croissant-t is. Az érdekes az volt, hogy ilyen élénkítő hatású teát még sose ittam, legalábbis nem emlékszem rá. Earl grey volt a tasakjára írva. Ja, amúgy nem sokat aludtam, az egész vonatút alatt kb 6 órát, de így is ez a legtöbb, amit eddig vonaton aludtam ;)

Szófiai hozzámszegődött "idegenvezető": Szófiában nagy bőröndökkel szálltam ki a Budapestről érkező vonatból, és rögtön szembejött velem egy kb 40-50 éves sötétebb bőrű (lehet, hogy szimplán bolgár), névtáblával rendelkező ember (mondjuk ezt nem volt időm megnézni). Kérdezte: Help?, én mondtam, No. Tudtam, hogy van egy órám a következő vonatig, és felkészültem annak megkeresésére, a megfelelő jegyvásárlási mondatokat begyakorolva, ezen kívül meg egy kicsit szét szerettem volna nézni, legalább a pályaudvaron. De ő tovább kérdezgetett. És ekkor elkövettem azt a hibát, hogy válaszoltam: nem a városba jöttem, hanem tovább utazom. Erre ő megfogta a nagybőröndömet, és nem tudtam lerázni egészen addig, amíg a megvásárolt jeggyel a Stara Zagorába menő vonatra fel nem rakott (bőröndöket fel a csomagtartóra). Erre azt mondta: Money. Természetesen rosszul éreztem magam, de nem volt senki más a vonaton, amúgy se értettük volna egymást, szóval elővettem a pénztárcámat. Azt mondta: Ten leva. A pénztárcámban ezek voltak: a papírpénzeknél 1 db 10ezer Ft-os és 1 db 20levás, és ettől elválasztva a bankkártyám és a vonatjegyből visszajáró 5 levás. Az aprópénznél 2db 200Ft-os, 1db 100 Ft-os, és a visszajáró 0,70 leva. Szerencsére a bankkártyás fele nyitódott ki a papírpénzeknek, ott pedig összesen 5 leva volt. Mondtam, hogy ennyi van és kérdőn ránéztem, hogy kell-e. Morgolódva elfogadta, de mutatott az aprópénzes fakkra, hogy meg kéne néznem. Odaadtam a 0,70 levát, de érdeklődött, hogy még milyen pénz van mellette. Mikor mondtam, hogy az Forint, otthagyott. Lehet, hogy elköszöntünk egymástól, nem emlékszem, de mindkettőnk csalódott volt. Viszont őt nem sajnálom, hanem finoman szólva fenékberúgnám. Ezután a vonaton igyekeztem megtanulni a következő mondatot: остави ме на мира! (osztávimina míra, hagyjon békén! a ragozása nem biztos hogy felszólító mód, de csak nem értenék máshogy)

Mit gondolok a "vonattal Bulgáriába"-ról utólag: Kérdezték, miért nem a buszt választottam, mondtam, hogy az későn jutott eszembe. Olcsóbb is, gyorsabb is (ennél könnyű gyorsabbank lenni). Lehet, hogy megérte volna. Nem biztos: a buszpályaudvarok keresése és az utazás komfortja szempontjából.

Úgy volt, hogy a vasárnap iduló Szófiai vonatot csak úgy érem el Budapesten, ha már szombaton elutazom,és ottöltöm az éjszakát. Aztán pénteken délben kiderült, hogy van vonat vasárnap kora reggel is, amivel elérem a vonatot. Ez óriási szerencse, ennek köszönhetem, hogy sikerült elkészülnöm a vonat indulásáig: 2 órával előbb, úgyhogy még 1 órát aludni is tudtam az éjszaka.

A képen a válogatott pólóim láthatóak, amiket bepakoltam, ha esetleg visszafelé nem nem emlékeznék, mit vittem.