Vonatozási idő (állomásokon való várakozásokkal és átszállásokkal együtt): 31h
- Indulás: Miskolci vasútállomás fél4,
- érkezés: Stara Zagora vasútállomás, fél12 körül
Hosszú volt az út, de volt rá egy február 29-ém, ami csak négyévente egyszer adatik meg. Amúgy nem is gondoltam volna egy éve, hogy ennire hozzá lehet szokni a vonatozáshoz. Egész kényelmes volt, mint egy ringó hotel. De sajnos nem pótoltam be az alvást.
Miskolctól Budapestig az ajtóhoz közel ültem, mert ott volt hely a csomagjaimnak. Többször elszundítottam útközben, de olyan sokszor megállt a vonat, hogy mindig fel is ébresztettek a felszálló utasok. Legközelebb füldugó kéne.
A Keleti pályaudvaron kerestem a kocsimat, és enyém volt az első, vagyis végig kellett mennem a Lőkösháza felé menő vonat mentén. Az utaskísérő csak rám várt, elvette a jegyemet és segített a cókmókomat bevinni. Az egész vagon hálókocsi volt, a jegyem a 12-es helye szólt, így furcsáltam, hogy másik fülkébe vitt, de azt mondta, hogy a 12-es a tengely fölött van, ami szétrázna a hosszú út alatt. Mikor beértünk, kérdezte, hogy lehajtsuk-e az ágyamat (vagyis a fülke üléseire ráhajtsuk-e. Csodálkozva kérdeztem: miért, nappal lehet aludni? Nem zavarja a fülketársaimat, ha ők is csak az ágyakon lehetnek? Azt mondta, egyedüli utas vagyok egészen Szófiáig.
- Az érdekes, hogy érdemes megvenni korábban a jegyeket, mert nem marad. És mikor vettem a SparNight jegyeket, azt mondták, van három szabad hely, ha hálókocsit választok!
- Ennek megfelelően én azon izgultam, hogy elférnek-e a cuccaim, vagy lesz-e helyem elővenni belőlük cuccokat, meg hogy hogyan helyezkedjek úgy az ágyon, hogy ne lopják el a fülketársaim a cuccaimat. És hogy ne legyen nagy zsúfoltság a fülkémben, ezért választottam a hálókocsit. Na ezt nevezem!
- A kocsink mögötti vagon volt a Szófiába menő fekvőhelyes kocsi, az utaskísérő szerint az bolgár kocsi (ez nem tudom, mit változtat, talán az utaskísérő bolgár benne), és az meg üresen ment! Szóval a cuccaimnak ott is lett volna szabad hely, ami a döntő tényező volt nálam. Nem tudom, az én jegyem mennyi költségét fedezi a két kocsi Szófiába való eljuttatásának. Lehet, hogy nélkülem is (utas nélkül is) elhúzzák nap-mint-nap ezeket.
Most legalább tudom, miért nem tudnak normálisan jegyet eladni Szófiába. Mert ilyet feltehetően szökőévente egyszer csinálnak. De hogy miért három szabad jegy van egy üresen menő hálókocsiban, az egy újabb nagy rejtély...
A cókmókjaim:
- nagybőrönd: szombat délben vettem kínai boltban, kb. 3900Ft volt, ebben voltak a ruháim, cipők, kabátok.
- kisbőrőnd: ebben voltak a papír-írószerek, meg minden személyes tárgyam, ami nem volt olyan fontos útközbenre
- hátizsák
A vonatozó szobám:
- Egyik oldalon voltak a lehajtható ágyak, másik oldalt a fogasok (ráhúzható függönnyel) és fent polcok a csomagoknak.
- Létra is volt, annak a meredekségét be lehetett állítani, és így miután felraktam a kisebbik bőröndömet, fenn is tudtam pakolni a létrán állva.
- Az ablaknál volt egy asztal, aminek a tetejét felhajtva mosdótálca volt hideg-meleg vizes csappal. Az asztalka fölött nyitható szekrényben tükör és pohártartók.
- Be volt húzva az ágyam, volt párnám, és lepedős takaróm. Alváskor a lepedővel érintkeztem, üléskor a pokróc felével.
- Kaptam egy 0,33l-es Theodora ásványvizet pohárral, törölközőt és szappant.
Első dolgom a biztonsági intézkedések megtételére irányult: tájékozódtam a fülke bezárásáról, és biciklilezáróval összekötöttem a bőröndjeimet. A képen látható a láthatatlan feltépődő zár is, amit egy detektíves könyvből tanultam, de mindig csak én téptem fel :) Az előzetesen elolvasott rémtörténetekből gondoltam, ha csak az én fülkém függönye van elhúzva, vagy nincs elhúzva, és látszanak a cuccaim, akkor tudják a tolvajok, hogy melyik fülkébe kell bemenni (akár az ablakon át), úgyhogy néhány szomszédos, véletlenszerűen kiválasztott fülke függönyét is elhúztam.
Határellenőrzés:
- A román határon a magyar határőr kopogása ébresztett fel. Csak kireteszeltem az ajtót, és elővetem a zsebemből a személyi igazolványomat.
- 10 perc múlva, a következő állomáson, a román határőrt már tágranyílt ajtóval vártam, és csak akkor hagytam abba az almaevést, amikor megérkezett a fülkémhez. A baj az volt, hogy nem találtam a személyi igazolványomat a zsebemben. Kerestem az övtáskámban, ott se volt. Elég nagy zavarban voltam. Végül felmásztam létrán a bőröndömhöz, és az iratok dosziéjában megtaláltam. Közben megkérdezte, hogy Magyar? és hogy mit csinálok majd Szófiában. Végül úgy köszönt el, hogy Puszi.
- A bolgár határon már csak egy határellenőrzés volt. A vonat egy olyan peronszakaszra hajtott be, ahol kerítés volt a vonat mellett, és a vonat két végén is le volt zárva a peron. Ezután egy ideig hátrafelé folytatta az útját.
Személyzet:
- Az utaskísérő: 60+ év körüli, fehérhajú, viszonylag kedves ember. Felesége árvaházban dolgozott dajkaként, már nyugdíjas, de őneki még hátravan vagy 3 év. Már nagyon elege van a vasútból. Azt mondta, halálra fogjuk unni magunkat, mire Szófiába érünk. Mutatta a kezével (kb 10cm), milyen paksaméta sudokut hozott. Kérdeztem, tud-e bulgárul, azt mondta, elég, ha oroszul tud.
- A magyar kalauz (Lőkösházáig jött): Kedves, jó utat kívánt.
- Román kalauz: A romániában felkapcsolt szerelvényekről jött át. Mikor meglátott, megkérdezte minden rendben van-e, kérdezte, hogy vagyok, hova megyek, és mikor mondtam, hogy nem nem bolgár, hanem magyar vagyok, "hüvelykujj-fel"-et mutatott. Pedig román volt.
Látvány a vonatok ablakaiból: Romániában elment a nap, és Stara Zagorában jött vissza. A ködös idő már nappal is úgy hatott, mint a Twighlight, ahol mindenféle horrorjelenet történik, de amúgy is félelmetes volt, ahogy nagy meredek hegyek között kannyargott a vonat, úgy tűnt, mintha sose fogynának el. Nagyon sok alagúton is átmentünk. A Duna is hatalmas volt. A zakatoláson kívül egyéb furcsa hangok is voltak időnként, pedig tudtam, hogy rajtam kívül csak egy embernek kéne a kocsiban tartózkodnia (valószínű, hogy úgy is volt). Az út mentén csupa romos épület, ablak és vakolat nélkül, másfajtát szinte nem is lehetett látni. Ahol lelassított a vonat, egykicsit szurkoltam, hogy ne ugorjanak fel rá számomra érthetetlen nyelvű rablók. Jó volt megérkezni ezután Stara Zagorába. Csupa bérház, de azért barátságos, csak ki kell szállni a vonatból.
Alvás: Hétfő reggelre teát kértem (a másik választás kávé volt), ez járt a vonatúthoz. Kaptam hozzá croissant-t is. Az érdekes az volt, hogy ilyen élénkítő hatású teát még sose ittam, legalábbis nem emlékszem rá. Earl grey volt a tasakjára írva. Ja, amúgy nem sokat aludtam, az egész vonatút alatt kb 6 órát, de így is ez a legtöbb, amit eddig vonaton aludtam ;)
Szófiai hozzámszegődött "idegenvezető": Szófiában nagy bőröndökkel szálltam ki a Budapestről érkező vonatból, és rögtön szembejött velem egy kb 40-50 éves sötétebb bőrű (lehet, hogy szimplán bolgár), névtáblával rendelkező ember (mondjuk ezt nem volt időm megnézni). Kérdezte: Help?, én mondtam, No. Tudtam, hogy van egy órám a következő vonatig, és felkészültem annak megkeresésére, a megfelelő jegyvásárlási mondatokat begyakorolva, ezen kívül meg egy kicsit szét szerettem volna nézni, legalább a pályaudvaron. De ő tovább kérdezgetett. És ekkor elkövettem azt a hibát, hogy válaszoltam: nem a városba jöttem, hanem tovább utazom. Erre ő megfogta a nagybőröndömet, és nem tudtam lerázni egészen addig, amíg a megvásárolt jeggyel a Stara Zagorába menő vonatra fel nem rakott (bőröndöket fel a csomagtartóra). Erre azt mondta: Money. Természetesen rosszul éreztem magam, de nem volt senki más a vonaton, amúgy se értettük volna egymást, szóval elővettem a pénztárcámat. Azt mondta: Ten leva. A pénztárcámban ezek voltak: a papírpénzeknél 1 db 10ezer Ft-os és 1 db 20levás, és ettől elválasztva a bankkártyám és a vonatjegyből visszajáró 5 levás. Az aprópénznél 2db 200Ft-os, 1db 100 Ft-os, és a visszajáró 0,70 leva. Szerencsére a bankkártyás fele nyitódott ki a papírpénzeknek, ott pedig összesen 5 leva volt. Mondtam, hogy ennyi van és kérdőn ránéztem, hogy kell-e. Morgolódva elfogadta, de mutatott az aprópénzes fakkra, hogy meg kéne néznem. Odaadtam a 0,70 levát, de érdeklődött, hogy még milyen pénz van mellette. Mikor mondtam, hogy az Forint, otthagyott. Lehet, hogy elköszöntünk egymástól, nem emlékszem, de mindkettőnk csalódott volt. Viszont őt nem sajnálom, hanem finoman szólva fenékberúgnám. Ezután a vonaton igyekeztem megtanulni a következő mondatot: остави ме на мира! (osztávimina míra, hagyjon békén! a ragozása nem biztos hogy felszólító mód, de csak nem értenék máshogy)
Mit gondolok a "vonattal Bulgáriába"-ról utólag: Kérdezték, miért nem a buszt választottam, mondtam, hogy az későn jutott eszembe. Olcsóbb is, gyorsabb is (ennél könnyű gyorsabbank lenni). Lehet, hogy megérte volna. Nem biztos: a buszpályaudvarok keresése és az utazás komfortja szempontjából.