A mai napi sikerélményem: a Niko7-es gép. Szerintem ennek volt a legjobb neve a papírrepülők közül, amiket egy asztalnál lehetett velem készíteni és jól is repült. Két hete felkértek, hogy segítsek gyerekekkel való kézműveskedésben, én meg kitaláltam a papírrepülő-hajtogatást. Az asztalok közül szerencsére a szélsőt kaptuk meg erre (egy segítőtársammal): mellette volt egy üres folyosó, ahol lehetett dobálni a repcsiket.
Mikor kevesebben voltak a gyerekek, akkor lendült fel igazán a repülőgyártás, és a versengés. Először a meghajtott repülőgépek közül választottunk és versenyeztettük őket, de a kamikáze típusú (nevű) deltaszárnyú repülő verhetetlen volt. Ezután ilyet akart mindenki hajtogatni. Különböző színű papírokból készítettük a repülőket és mindenki elnevezte a sajátját. Volt például az Orosz J8-as (Józsié), a Niko7-es (Nikolaszé), volt magyar zászlóval ellátott gép is, és a Zs11-es (az enyém). Később más, jól repülő repülőgéptípusokat is mutattak a gyerekeknek nagyfiúk, akik szintén segítők voltak. Volt pl. egy lapos deltaszárnyú, két oldalán oldalsó vezérsíkfelhajtással, ami szerintem még jobb is volt, mint a képen látható kétoldalt lefelé irányuló szárnyú kamikáze változat.
Tapasztalatom szerint a repülőgépeket szárnytípusuk alapján lehet besorolni (egyéni elnevezések)
- deltaszárnyúak: (a szárny a csúcsból szélesedik ki folyamatosan, nincs a repülés irányára merőleges széle) ezek a leggyorsabb repülők
- trapézszárnyúak: (a szárny négyszög alakú, de az elején általában van csúcs) ezek a sokáig levegőben maradó, de lassú típusok. Jellemzőjük, hogy elejük nehezített, hátuljukon pedig egy beépített fék (háromszög alakú kis horpasztás) akadályozza meg, hogy folyton orrabukjanak. Az oldalsó vezérsíkok a megpördülést gátolják, mindegyikre kerül ilyen.
- laposszárnyúak: (egyáltalán nem áramvonalas, és a középső vezéregyenes sem fontos rá, ilyenkor a farán fooghatjuk meg eldobáshoz) mint egy ejőernyő, szépen lassan tud landolni.
Bár már írtam, hogy főként a kamikáze egyszerű hajtogatással, gyorsan készíthető repülő került gyártásra a legnagyobb számban, jó volt, hogy tudtam más típusokat is ajánlani. Ebben nagyon nagy segítségem volt Mariska tesóm modellje és ez a blog-oldal: http://papirrepulok.blog.hu. Ja és lelkesítő irodalomnak és bizonyos szakszavak elsajátításához Misi tesóm repülőmodell-hajtogató könyve.